Ajándék

Világéletemben fiús lány voltam. Jobban szerettem árkot ásni dinoszaurusz csontok után kutatva a bátyámmal, csigáknak akadálypályát építeni a szomszéd kisfiúval,vagy varangyos békákat menteni a csatornából, mint hajat fonni a Barbie babáimnak. Valószínűleg azért, mert egyrészt – ahogy említettem – , van egy bátyám, akivel csak egy év van köztünk, és elég gyakran gyepáltuk egymást (javarészt az én káromra), másrészt, mert édesapámmal is főleg valamilyen sporthoz,vagy természethez kötődő közös programokat csináltunk hármasban.

Így eveztünk le például egy gumicsónakban Tátról a Kis-Dunán Esztergomba a töltésig, vagy így szörföztünk a Palán, szedtünk csiperkét és őzláb gombát ősszel Dobogókőn, ugyanitt lesíeltünk a “Fekete-pályán”, vagy elbicikliztünk a Nógrád-megyei Romhányba, ahol a nagyszüleim laknak. Mind olyan minőségi együtt töltött idő, aminek csak most, idősebb fejjel értékelem és érzékelem igazán a jelentőségét.

Ezért döntöttem úgy néhány éve, hogy a szokásos könyvajándék helyett (aminek  édesapám igazi könyv-ínyenc lévén nagyon örül, bár kevésbé romantikus módon jobb szereti magának kiválasztani előre), inkább  – hasonlóan a gyerekkoromhoz – élményt ajándékozok neki szülinapjára. Így sétáltunk együtt a pesti zsidónegyedben egy vezetett séta alkalmával, különleges sorsokat hallgatva, igazi rejtekhelyeket felkutatva, emberi történelemről és történetekről elmélkedve két éve augusztusban. És így sétahajóztunk a Nagy-Dunán hétvégén az elköszönő nyár sugaraiban sütkérezve, perecet ropogtatva, felidézve a Dunához kötődő közös emlékeinket. (Helló lila gumicsónak, derékig érő sás, szemtelen szúnyogok és vízillat!)

Az igazat megvallva volt még egy különbség az eddigi kétszemélyes programokhoz képest; egy falat kis emberke, aki azért nem hagyta, hogy olyan nyugodtan csodáljuk a hajó keltette hullámokat a vízben. Valójában szinte semmit nem is láttam belőlük, egész végig Ábel után rohangáltunk, lépcsőről fel-le, korláthoz ki-vissza, papához felkéredzkedés, ropi kunyerálás a még ott utazóktól, incselkedés a hajó személyzetével, ülésekre rámászás, “akkor-le-kell-venni-a-cipőt”-ellenállás. Mégis, a mi kis kétfős, zárt, apa-lánya csapatunk egy újabb teljes jogú taggal bővült, és csak remélni tudom, hogy – édesapámhoz hasonlóan – én is sok szép közös emlékkel tudom majd őt gazdagítani, mire felnő:

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, túra/szabadtéri, közeli és víz
#adunaihajós

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s