A vékony lányok védelmében

31 éves vagyok, 165 cm és 45 kiló. Tudom, ez minden számítás szerint kórosan soványnak számít. Nem vagyok se anorexiás, se bulémiás, nincsenek testkép-zavaraim vagy illúzióim a súlyomat illetően. Eszem, ha éhes vagyok, vagy ha megkívánok valamit, nem számolgatom az elfogyasztott kalóriákat egy kockás füzetben, egyszerűen ilyen az alkatom. Tudom, hogy vékony vagyok, anélkül, hogy ezt folyamatosan az orrom alá dörgölnék. Mielőtt pálcát törnél felettem, hogy “szegény vékony lány, ez a legnagyobb problémája” (Nem. Nem ez a legnagyobb problémám.-a szerkesztőség.), olvasd el ezt a posztot!

Az iskolában is mindig én voltam a legkisebb a tornasorban. Akkoriban versenyszerűen cselgáncsoztam, és mivel a súlycsoportomban sokszor nem volt más induló, felraktak a magasabb kategóriába (ebben a harcművészetben sok múlik akár 3-4 kiló súlykülönbségen is, hiszen a cél az ellenfelet kibillenteni a súlypontjából, ahonnan dobást lehet indítani, vagy le lehet vinni a földre), vagy elindítottak a fiúk között. Még így is kiemelkedően sikeres voltam benne, de ez egy másik történet. A lényeg, amiért leírtam ezt a sztorit, mert szinte minden verseny után volt egy jófej ismerős, barát, akárki, aki megjegyezte, hogy “Kicsi a bors, de erős.” (A vezetéknevem Bors, így később is mindig volt valaki, aki elsütötte ezt a poént.) Zavarni ugyan nem zavart se elsőre, se másodikra, se harmadikra, hogy egyszerre lehet viccelni a nevemmel és a termetemmel, de való igaz, hogy amikor ezredjére meghallgattam ugyanezt, akkor már csak egy kényszeredett mosolyra futotta tőlem.

Ugyanez játszódik le pepitában most (és 5-10 évvel ezelőtt, valószínűleg 5-10 év múlva) is, mikor valaki olyannal futok össze, akivel nem találkozom mindennap. “Hú, de le vagy fogyva, beteg vagy?” Esetleg: “Nagyon vékony vagy, minden rendben”? Ilyenkor ugyanúgy kényszeredetten mosolygok: “Nem fogytam le, mindig így néztem ki, csak rég találkoztunk.” De ez általában nem válik be, ugyanúgy szánakozva néznek rám és bizonygatják, hogy, nem, mikor utoljára találkoztunk azért nem voltál ENNYIRE vékony. (De, ENNYIRE vékony voltam.) És ez így megy tovább a végtelenségig.

Jó, az előbb nem mondtam teljesen igazat. Kétszer is volt, amikor meghaladtam a “versenysúlyomat”, egyszer, amikor edzeni jártam, és hónapok kemény munkájával feltornáztam magam 50 kilóra, és akkor, amikor életet adtam a fiamnak; 62 kiló voltam. Szülés előtt azt hallgattam: “Majd utána elhízol!” Azóta ez erre változott: “Majd a második gyerek után elhízol!” 😀 Wtf? Hát muszáj elhíznom bármikor az életben, mert valakinek ez nem tetszik, és legyőzhetetlen vágyat érez, hogy a súlyomra célozgasson? Szülés után 6 hónappal újra 45 kiló voltam. És hogy mit tettem ezért? Semmit. Genetika. Bár amikor ezt adom válasznak a súlyom firtatására, általában a kérdezők ugyanolyan idegesek lesznek. Vagy még idegesebbek. Pedig a szüleim, a testvérem ugyanilyen vékonyak. Szerintem ha egész nap zabálnék se tudnék elhízni. (Igaz, még nem próbáltam.) És ebben semmi fellengzés vagy nagyképűség nincsen. Sőt, rengetegszer éreztem magam rosszul a testalkatom – vagyis inkább az arra tett megjegyzések – miatt.

Az, hogy vékony vagyok nem jelenti azt, hogy én mindig elégedett vagyok a testemmel. Sőt! A lábam úgy néz ki, mint két ropi, mint egy fejlődésben lévő 9 éves kislányé; a vőlegényemet szerintem, ha valaki mögöttünk sétál, pedofilnak nézi, és nagyon nehezen találok olyan nadrágot, ami jól áll. Ha feszül, akkor az a baj, és jönnek az “úristen, de vékony vagy” megjegyzések, de ha nem feszül, akkor az a baj (a Belga után szabadon) és azt mondják, “hogy nézel ki, hogy lóg rajtad az a gatya”.

A minap találkoztam egy olyan távoli ismerőssel, akit – ha szerencsém van, csak kb kétévente látok, és aki amúgy sem a kifinomult stílusáról híres. (Van rajta egy kis súlyfelesleg, de ez csak a sztori fényében érdekes, meg amúgy sem célozgatok másnak arra, hogy hogy néz ki.) Szóval jön velem szembe Klárika (nem így hívják igaziból), megragadja mindkét kezem, mélyen a szemembe néz és sápítozó hangon, szinte könyörögve közli: “Nagyon kérlek, szedjél már magadra egy pár kilót!” Akkor ez a frappáns visszavágó nem jutott sajnos eszembe, de legközelebb el fogom sütni: “Klárika, nagyon kérlek, adjál már le magadról egy pár kilót!” Sounds great, huh? (Oké, nem fogom. Volt gyerekszobám.)

A vékony lányok védelmében” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Gergő

    Ez szerintem teljesen rendben van, hisz neked genetikailag adatott ez a testalkat, viszont akadnak azok a lányok (jelen esetben a párom is) akik testkép zavarosak. A párom is ilyen, fiatalabb korában talán kissé túlsúlyos is volt, viszont a tinédzserkor javulást hozott neki: egy tökéletes alakú, gyönyörű, energikus és élettel teli vidám lány volt, de megmaradt neki az a berögződés, hogy Ő igenis kövér ezért egy ideig nagyon drasztikus fogyózásba kezdett (szó szerint éheztette magát) és az egészséges 60 kilóról egy 43 kilós vézna lánykává változott aki most is alig eszik valamit a nap folyamán. A napi kajája elférne a két tenyerembe és jó formálag még az is müzliből és gyümölcsből áll… Számtalanszor mondtam neki hogy ez így nagyon nem fasza, de az volt a válasza hogy neki ez így jó. Nagyon aggódom érte, mert nem akar ezen változtatni és ez hosszú távon az egészségére is kihathat, már így is sok egészségügyi problémája van ez miatt de Ő azt mondja hogy semmi köze nincs a soványsághoz (pedig az orvosa is elmondta hogy ez okozta). Nagyon elvagyok keseredve, már sokmindent próbáltam (a kedves, támogató szavaktól az érzelmi zsarolásig) még én is koplalni kezdtem és fogztam 8 kilót, amit azóta is bánok hisz az izmaim mentek le rólam, hogy valhogyan jobb belátásra bírjam de semmi sem volt hatással rá… inkább megharagudott rám és napokig nem szólt hozzám minthogy legalább megpróbáljon változtatni egy kicsit. Azt mondta hogy azt sem bánja ha elhagyom és keresek magamnak olyat aki tetszik. Hihetetlenül szeretem őt viszont az a helyzet hogy nagyon sokat változott azóta és nem csak annyit hogy most úgy néz ki mint egy aszaltszilva és olyanok a lábai mint egy 8 éves kislányé, de belsőleg is megváltozott. Nagyon félek hogy ez miatt elvesztem Őt, mivel a vitáink egy két kivétellel ebből adódnak, pedig nagyon jó kapcsolat van köztünk.

    Kedvelés

    1. bORSlívia

      Kedves Gergő, nem lehet könnyű :(. Az a baj, hogy amíg saját maga nem látja be, hogy baj van,addig csak azt tudod tenni, amit eddig is: mellette vagy és támogatod őt. Szerintem egy jó pszichológus sokat segíthetne, kérdés, hogy a barátnőd vevő-e rá. Ezért is írtam ezt a cikket, mert az emberek olyan könnyen ítélkeznek mások felett, nem tudva mi áll a háttérben. Én “csak” a genetikám miatt kapok ilyen megjegyzéseket, de ha betegség (lelki, vagy fizikai) állna a testalkatom hátterében, valószínű sokkal jobban megviselnének. Köszönöm,hogy megosztottad a történeted, sok erőt és kitartást kívánok neked!

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s