“Az élet annyira szép, kár lenne, ha a napok kicsúsznának a kezeink közül.” – Kristóf Eszterrel, a Dunakanyar Fm műsorvezetőjével, a Napi Kincsek Tárháza, I love Dunakanyar és Habosbabos oldalak bloggerével beszélgettem  

Ahogy ígértem Nektek, szeretnék bemutatni Esztergomhoz köthető ismeretlen és ismertebb embereket is, olyanokat, akik szerintem képesek arra, hogy másokat is inspiráljanak. Kristóf Eszti, volt osztálytársam, az első a sorban, aki ezer szállal kötődik Esztergomhoz, és a Dunakanyarhoz. Dunabogdányban nőtt fel, Esztergomban együtt koptattuk a Dobó padjait nyolc évig (még gombócból is sok, szokták mondani 🙂 ), jelenleg pedig a Dunakanyar Fm egyik műsorvezetője, írásaival pedig az I love Dunakanyar, a Habosbabos, illetve saját oldala, a Napi Kincsek Tárháza blog oldalon találkozhattok. Ismerjétek meg ezt a kedves, mosolygós lányt, akinek életfelfogása, pozitív személyisége másoknak is példát mutathat, illetve elmondja azt is, hogyan lett az álmaiból valóság.

Hogyan kötődsz Esztergomhoz, milyen emlékeid vannak róla?

Esztergom nagyon kedves a szívemnek, és sok emlék köt hozzá. A Dobó Katalin Gimnázium 8 évfolyamos képzésére jártam, és mivel naponta két órát buszoztam oda-vissza, főleg a Dobóhoz fűződnek jó emlékeim.

Szerettem a suli hangulatát, a reggeli buszozásokat, a barátokat, akikkel együtt remegtem matek óra előtt, és az angolt, amit Gergely Endre tanár úrnak köszönhetően még ma is tudok hasznosítani (még ha nem is olyan formában, ahogyan szeretném). Kicsit hippi voltam, ezt anyukám egyszer el is panaszolta az osztályfőnökömnek, Paál Anikó tanárnőnek. Anikó néni csak annyit mondott anyunak, hogy lehet kék a körmöm és lehet kendő a fejemen, a csuklómon, és a nadrágom felett, ha a nagymamának tisztességesen köszönök, és a belém nevelt értékeket szem előtt tartom, addig nem lesz baj. Ez nagyjából 15-16 éve volt, de majdnem minden alkalommal felemlegeti anyukám, ha otthon vagyok náluk.

Ha valakitől azt hallom, hogy a Dobóba szeretne jelentkezni, akkor én is bíztatom erre, mert szerintem remek iskola, sok lehetőséggel, kellően szigorú és kellően laza elvárásokkal. Ezeknek köszönhetem, hogy szinte kizárólag csak kedves emlékeim vannak Esztergomról.

Van-e itteni kedvenc helyed, amit ajánlanál az olvasóknak?

Ha most éppen dolgoznék, rengeteg programot és helyet ajánlanék az olvasóidnak, ám mivel a legnagyobb nyugalomban ülök a laptop előtt, csakis a vízpart jut eszembe. A Mária Valéria híd környéke kedves számomra, szeretek fotózni, és szeretem a nyugalmat. Akinek van egy szabad órája, üljön ki a Duna-partra egy könyvvel, vagy mászkáljon egy picit mezítláb a Dunában. Felszabadító élmény.

Milyen út vezetett a főszerkesztőséghez és rádiós műsorvezetéshez?

Az egyetemen szociális munkásnak tanultam, aminek a médiának nyilván nincs köze, ezért ez nagyon új világ volt nekem. Évekig írtam ingyen cikkeket online magazinoknak a főállásom mellett, miközben végig arról álmodoztam, hogy egy szép napon majd ez lesz a munkám, ezért kapok majd fizetést. Rengeteget csiszoltam az írásaimon, de ha ma elolvasom őket, egyiket sem találom elfogadhatónak. Mindegyiken változtatnék valamit, és ennek örülök, mert az a szó nem szerepel a szótáramban, hogy tökéletes. Blogolni szintén évekkel ezelőtt kezdtem el, és bár ma már közel sincs annyi időm rá, mint annak idején, még mindig nagyon szeretem, mert ez az én kis világom. Itt érzem igazán otthon magam, és ennek köszönhetem, hogy ma azzal foglalkozom, amiről korábban csak álmodtam.

Az I love Dunakanyar és a Habosbabos magazinok olyanok, mint a saját gyerekeim, és bár nem az enyémek, mégsem tekintek rájuk csupán csak munkaként. Ha így lenne, akkor nem tenném bele a szívem-lelkem, pedig most így van. Sok ingyen cikk, ínhüvelygyulladás és anyázás után anyukám egyik nagyon kedves barátnője átküldött nekem egy linket, amiben az állt, hogy az I love Dunakanyar mikrobloggert keres. A feltételek között az szerepelt, hogy az illető jól ismerje a Dunakanyart, legyen pozitív személyiség, szeressen írni, és hogy az írásaiban magát adja. Jelentkeztem, találkoztam Greff Tibivel, az oldal megálmodójával, és a többi már – ahogyan mondani szokták – történelem.

A rádiózással teljesen véletlenül (az I love Dunakanyar által) kerültem kapcsolatba, és bár mindig közvetlen és cserfes voltam, soha nem szerettem a középpontban lenni. Extrovertált típus vagyok, de messze áll tőlem az exhibicionizmus. A rádiós műsorvezetés éppen ezért számomra nem szerelem, de annyira kreatív munkának tartom, hogy örülök, hogy közelebbi kapcsolatba kerültünk egymással. A kora reggeli élő adásnak megvan a maga szépsége, de teljesen felborítja az ember életét, ha mellette mást is dolgozik, úgyhogy a napi adrenalin fröccsöt feladtam az írás kedvéért, és sokkal kevesebb időt töltök a mikrofon mögött, mint korábban.

Minden a blogolással kezdődött, és még mindig úgy gondolom, hogy semmi nem ér annyit egy magamfajta grafománnak, mint kedvtelésből írni a saját kis oldalán, egy jó nagy bögre kávéval (vagy időjárástól függően néhány pohár rozéval) a kezében.

Eszti a rádióban
Eszti a Dunakanyar Fm. (94.1.) “Madárlátta” című műsorát vezeti, amely csak a Dunakanyarral foglalkozik, illetve alkalmanként elcsíphetitek a reggeli műsorban is

Milyen akadályokat kellett közben leküzdened?

Általában annyi akadályt állítok magam elé, amennyit csak lehet. Ez nem tudatos, de mindig meg tudom magyarázni magamnak, hogy valami miért nem fog sikerült, miért nem érdemes belevágni, hogyan fogom elbénázni, és hogyan fogok belebukni. Erről nagyon nehéz leszokni, mellesleg nagyon idegesítő szokás is. Éjjelente általában azon agyalok, hogy hogyan görgethetném és halogathatnám tovább az előttem álló lehetőségeket, majd reggel megkapom a páromtól, hogy egy idióta vagyok, ha meg sem próbálom kiaknázni az erőforrásaimat. Sokszor ő rugdos előre, én pedig csak szidom magam, mert napokig bénázok egyhelyben.

Nem vagyok elég magabiztos, felszínes, célorientált, törtető és pofátlan ehhez a mai pusztítóan gyorsan haladó világhoz. Ha ezeket az akadályokat leküzdeném, sokkal előrébb tartanék.

Mi az, amire igazán büszke vagy?

Borzasztóan sablonos választ fogok adni, de tényleg így érzem. Büszke vagyok a családomra, a páromra, és arra, hogy olyan emberek vesznek körül, akik motiválnak, akik folyamatosan bíztatnak, és akik elnézik a bolondságaimat. Büszke vagyok arra, hogy túl vagyok néhány nehéz döntésen, de nem bántam meg őket, és büszke vagyok arra, hogy gyerek maradtam, egy felnőtt testében.

Engem úgy neveltek, hogy soha ne elégedjek meg a langyos vízzel, soha ne mondjam azt, hogy „Ez az, megcsináltam, elértem a célomat”. Mindig kell egy újabb cél, egy nagyobb kihívás, több izgalom, keményebb munka, és szükségem van arra is, hogy kreatív legyek. Ha ezeket kitűzöm célként magam elé, akkor büszke vagyok arra, hogy nem álltam meg.

Hogyan töltődsz fel a mindennapokban?

Nagyon nehezen kapcsol ki az agyam, folyton töröm a fejem valamin, úgyhogy a feltöltődést számomra főleg az olvasás jelenti. Igazi könyvmoly vagyok, képes vagyok egész éjjel ébren maradni egy jó könyv kedvéért, és irgalmatlanul hisztis vagyok, ha befejezek egy számomra fontos könyvet, és annak nincs folytatása. A metrón, a villamoson, és a boltban is folyton olvasok, ha van 5 percem. Szerintem sokan flúgosnak néznek emiatt, de ha ők nem így élnek, nem tudják, mit hagynak ki.

A másik két nagy szenvedélyem az utazgatás és a kutyázás. Próbálok minden alkalmat kihasználni arra, hogy vonatra pattanjak, és bejárjam a Balatont, a Velencei-tó környékét, vagy persze a Dunakanyart (bár ez esetben nehéz nem átkapcsolni dolgozó üzemmódba). Szeretem a hajózást, a strandos palacsintát, a kutyáink őrültségeit, a Duna-parton fekvő köveket, és az édes görögdinnyét. Sok igényem nincs, utálom a kötöttségeket, inkább a szabadságot kedvelem. Ezért imádom a home office-t is.

Eszti és Hami
Eszti imádott kiskutyájával, Hamival

Mik azok a dolgok amik inspirálnak?

Általában az az ember inspirál, akinek irigylem bizonyos képességeit, készségeit, vagy egyes tulajdonságait. Ha úgy érzem, hogy én is szeretnék azon dolgozni, hogy olyan legyek, mint a „kiszemeltem”, akkor elindul a vezérhangya a fejemben, és egy ideig erőt kapok a munkám folytatásához (meg általában mindenhez). De hazudnék, ha nem tenném hozzá, hogy néha egy jó könyv, egy szál sárga tulipán, vagy egy csomag gumicukor is tud inspirálni erre-arra. Talán pont azért, mert kicsit kattant vagyok. Ha törekednék a mások által normálisnak ítélt életforma elérésére, már régen halálra untam volna magam az állóvízben.

Nekem Aladdin és Radnóti ugyanolyan fontosak, csak nyilván más okból és más-más élethelyzetben.

Hogyan látod magad most és hogyan 5 év múlva?

Most boldog vagyok. Szeretem a munkámat, jól érzem magam a bőrömben, és nincs olyan dolog, amiért elcserélném az életem. Persze ezt manapság nem illik bevallani, mert mindenki szeret panaszkodni. Ez dívik, de nem hinném, hogy bárki kíváncsi lenne a problémáimra, hiszen mindenki csak a saját gondjaival szeret terhelni másokat, ezért nem is untatnék senkit velük. Ha megdörzsölnék egy lámpást, a szellemtől valószínűleg olyan dolgokat kérnék, ami másnál nem élvez prioritást. Nincs saját autóm, nincs saját házam, de nem is ezekre startolnék rá első alkalommal. Persze álmaim nekem is vannak.

5 év múlva a Balaton partján fogok üldögélni egy laptoppal az ölemben, és ugyanúgy írásból fogok élni, mint most. Remélem. Nem szeretném kísérteni a sorsot, ezért túl nagy álmokat most nem mernék megosztani senkivel anélkül, hogy ne kopognám le 73-szor, de az biztos, hogy nem fogok azon aggódni, hogy mikor kezdek majd el igazán élni. A nagymamámtól azt a gondolatot örököltem, hogy az apróságoknak is örülni kell, és minden nap a boldogság elérésére, vagy a parányi kincsek felfedezésére kell törekedni. Éppen ezért a Napi kincsek tárháza még 5 év múlva is bájos menedékem lesz (ha addig nem pusztítják el a zombik a világot egyetlen hét alatt).

Eszti és a Balaton
Nagy szerelme a Balaton

Mik a céljaid?

Szeretnék többet lazítani, pihenni, és kikapcsolódni. Szeretnék sokkal felszabadultabb lenni és persze szeretnék saját lábra állni. Ez nagyon fontos számomra, mint ahogyan az is, hogy több vasat tartsak a tűzben (nyilván itt most nem párkapcsolatra gondolok). Szeretem, ha biztonságban érezhetem magam, és bár tudom, hogy önmagában a pénz nem boldogít, az anyagi biztonságot is nagyon fontosnak tartom. A legnagyobb célom az, hogy soha ne kelljen feladnom azt, aki vagyok. Hogy mindig önazonos legyek és hogy a humor soha ne tűnjön el az életemből.

Egyébként gimiben elég link voltam, és ma már nagyon szégyellem, hogy nem tanultam annyit, amennyi tőlem telt volna. Később az egyetemen minden szigorlatom, és az államvizsgám is ötös lett, ezért még cikibb ma, hogy a középiskolában nem mutattam jelét annak, hogy egyszer majd sokkal szigorúbb leszek magamhoz. Nem tudom, hogy milyen kép maradt meg rólam a tanáraim fejében, de ha lesznek gyerekeim, szeretném, ha ők már a középiskolában is sokkal tudatosabbak lennének nálam (amellett, hogy boldogok). Ez is egy kitűzött célom, de azt nem tudom, hogy ez hány éves tervbe fér bele.

Hol “találkozhatnak” Veled az olvasók?

Nyáron a Margit-szigeten bármikor belógathatják a lábukat az enyém mellé a zenélő szökőkútba. Viccet félretéve, elég sok helyen fordulok meg, de az írásaimmal rendszeresen a Napi kincsek tárháza blogon, az I love Dunakanyar és a Habosbabos magazinok oldalain lehet találkozni. Aki a hangomra kíváncsi, azt szívesen látom egy beszélgetésre és egy rózsaszín üdítőre kis esernyővel a Duna-parton, de olykor a Dunakanyar FM műsoraiban is elcsíphetnek.

Mit üzensz azoknak, akik “úton vannak”?

Még én is úton vagyok, de azt tanácsolom, hogy váltsanak jegyet minden csónakra, akkor is, ha az papírból van. Nyilván senki nem szeret ingyen dolgozni, de én nagyon sokat tanultam abban a pár évben, amíg „csak” gyakorlatot szereztem, és rutint. Sosem tudhatjuk, hogy az önéletrajzunkkal a kezünkben hova kopogtatunk majd be egyszer, ezért érdemes szélesíteni az ismereteinket, és kihasználni minden adandó alkalmat arra, hogy élményekhez jussunk. Nem szabad megállni, de mindig hátra kell nézni, és kapaszkodni kell a gyökereinkbe, mert azokhoz fontos visszatérni. Az élet annyira szép, kár lenne, ha a napok kicsúsznának a kezeink közül.  

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s