Első mesém a kisfiamnak – SIHÚ, a kisvonat

Tény, hogy nem vagyok egy Andersen, de ha tetszett a mese Nektek, ne felejtsétek el tovább mesélni 🙂

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisvonat, úgy hívták, hogy Sihú. Egész nap vidáman szállította az utasokat egyik helyről a másikra, hegynek fel, dombról le, hidakon át, patakok mellett futott az útja és közben így dalolt: „Si-hu-hu-hu,si hu-hu-hu, si-hu-hu-hu, huhúúúú!” Az emberek, ha meghallották énekét, örömmel jegyezték meg: „De jó, itt a vonat!” Sihú pedig a megállás után boldogan nyitotta ajtóit, hogy mindenki felférjen.

A kisvonat szerette a munkáját, de estére nagyon elfáradt, és miközben a kocsiszínben állt, így morfondírozott: „De jó lenne kicsit többet pihenni, úgy fájnak a kerekeim! Egy nagy felújítás bizony rám férne! Nem kellene annyit szaladnom, nem szemetelnék össze a vagonjaimat szinte minden nap! Csillognék-villognék itt a kocsiszínben, a többi vonat pedig irigykedve nézne, mikor kigördülnek napi útjukra!”

Sihú álma hamarosan valóra vált; újabb pár hét kemény munka után kiállították a kocsiszínbe, és egész nap takarították, kerekeit lecserélték, megolajozták, színét átfestették. Sihú annyira élvezte a felújítást, és hogy végre pihenhet, hogy nem is akart többet munkába állni. „Sokkal jobb itt a kocsiszínben, hogy nem kell semmit csinálnom, és egész nap csak lustálkodhatok és nézelődhetek.” 

De a munka sokáig elhúzódott, a pályaudvaron a síneket is lecserélték és bár a kisvonat már rég készen állt a kifutásra, két hét elteltével még mindig nem tudott elindulni sehová. Ahogy teltek-múltak a napok, egyre jobban kezdtek neki hiányozni a hegyek, a dombok, a megszokott hidak és patakok. Kezdett unatkozni és vágyakozva gondolt vissza azokra az időkre, amikor még minden nap kigördült a pályaudvarra, az emberek örömmel köszöntötték, ő pedig minden sorompó és megálló előtt fütyülhetett. „Ó, bár még egyszer elindulhatnék, nem panaszkodnék többet, hogy nehéz a munka, vígan zötyögnék egyik helyről a másikra.”

Teltek-múltak a napok, és mikor a kisvonat már szinte teljesen feladta a reményt, végre megérkezett a vonatvezető, és beindította rég nem használt berendezéseit. Sihú boldogan gördült ki a kocsiszínből, sokkal fürgébben, mint előtte bármikor. Füttyögve köszöntötte a többi vonatot, a pályaudvart, a rá várakozó utasokat. A kisvonat azóta nem akar lustálkodni, minden nap vidáman zakatol hegynek fel, dombról le, hidakon keresztül és patakok mellett és közben így dalol: „Si-hu-hu-hu,si hu-hu-hu, si-hu-hu-hu, huhúúúú!”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s